Egyházaink

RMDSZ-es alpolgármesterünk és városi tanácsosunk tevékenysége révén sikerült templomokat visszaszolgáltatni a közösségünk szolgálatába. Ugyan akkor egyházaink is tartalmas támogatásban részesültek, amely által megszépültek és korszerűbbé váltak.

Az Evangélikus Templom kivilágítása és az evangélikus parókia épületének felújítása a polgármesteri hivatal anyagi támogatásával vált lehetővé. Városi tanácsi határozat által, a templom előtti tér Martin Luther térré lett átnevezve.

A temesvári evangélikus-lutheránus gyülekezet 1824-ben alakult meg hivatalosan, de a gyülekezetnek, még sem imaháza, sem temploma, sem parókiája nem volt. Amikor ide kihelyeztek, az ingatlanok (templom és parókia) erősen leromlott állapotban voltak. Bár sokszor kérvényeztük, a helyi önkormányzat semmiben nem támogatott. Ez a helyzet változott meg akkor, amikor Farkas Imre lett Temesvár alpolgármestere az RMDSZ színeiben.

Kovács Zsombor, evangélikus lelkipásztor

 

„Bizonyára igen sok temesvári magyar büszke arra, hogy őseink egy ilyen csodálatos és impozáns örökséget hagyott ránk, mint a Magyarok Nagyasszonya templomát vagy ahogyan sokan ismerjük a Millenniumi monumentális templomot. Immár több mint 120 esztendeje oly sok eseménynek színhelye volt. Farkas Imre alpolgármester és Sipos Ilona tanácsos segítségével, a Városi Tanács teljes támogatásával, sikerült a Millenniumi Templom régi, elavult fűtési rendszerét kicserélni, korszerűsíteni."

Kapor János, plébános

 

"Nekünk, temesvári reformátusoknak mindig nehéz volt, amikor ügyes-bajos dolgainkat kellett intéznünk a Városháza bürokratikus útvesztőiben. Farkas Imre alpolgármesterrel könnyebbé vált a elyzetünk. Amikor például telekbővítést kellett kieszközölnünk, készségesen segített és a Városi Tanács elé tárta ügyünket két alkalommal is, minek következtében összesen 640 m2 területtel gazdagodhatott az Új Ezredév Református Központ."

Gazda István, református lelkipásztor